Mi a lázgörcs és mi köze van az epilepsziához?

596
HOZZÁSZÓLÁS:

A lázgörcs a csecsemő-, és kisgyermekkor sajátos eseménye, mely leginkább vírus, ritkábban bakteriális eredetű felső légúti hurutok, közép-fülgyulladás, valamint bélhurut kísérő tünete, olykor annak éppen első jele.

Nem tekintjük lázgörcsnek, ha a központi idegrendszer valamilyen gyulladása (agyhártya-, agyvelőgyulladás) vagy sérülése miatt, annak velejárójaként jelentkezik az eszméletvesztés és a görcsroham.

A lázgörcs leginkább a másfél-két éves kor között jelentkezik, rendszerint a betegség kezdetén, a felszökő láz kapcsán és csak az esetek kis százalékában fordul elő 6 hónapos kor előtt vagy 3 éves kor után.

Előfordul, hogy a szülők a beteg gyermeknek már be is adták a lázcsillapító kúpot, és utána nem sokkal észlelik a görcsöt, máskor meg az este még láztalan, tünetmentes gyermek furcsa, hörgő hangjára lesznek éjjel figyelmesek, akinek egész teste megfeszül és ráng, ekkor érzik, hogy a gyermeknek forró a teste, és igen magas láza van.

A görcs legtöbb esetben gyorsan, magától, minden beavatkozás nélkül lezajlik:

Eközben nem mutatkozik különbség a végtagok megfeszülésében, rángásában a két oldal között és kóros, ún. maradványtünetek sem maradnak hátra.

Ha azonban a lázgörcs 15 percnél tovább tart, a tünetekben túlsúly mutatkozik valamelyik testfél rovására, kóros idegrendszeri tünetek kísérik. Amennyiben 24 órán belül ismétlődik, és a családban már előfordult lázas vagy láztalan görcsroham – ez már más elbírálás alá esik a kezelést és a jövőt illetően.

A lázgörcsök tehát a fejlődő agy átmenetileg fokozottabb görcskészségéből eredeztethetők, melyre örökletes tényezők, bizonyos kórokozók toxikus hatása és még sok, részben tisztázatlan ok hajlamosíthat.

Fontos tudni, hogy a lázas görcsroham lehet idegrendszeri gyulladás, sérülés tünete!

Ezért az orvosi vizsgálat feltétlenül indokolt, kórházba utalás viszont sokszor nem szükséges, de ezt felelősséggel csak orvos döntheti el.

Mit tehet a szülő a görcs megszüntetésére és az ismétlődés, a további szövődmények elkerülésére?-  A kb. két percen belül spontán nem oldódó görcsroham végbélbe adható, műanyag tubusban lévő oldattal (Stesolid, Diazepam-Desitin 5 és 10 mg-os) szüntethető. Azokban a családokban, ahol lázgörcs halmozottan fordult elő, célszerű ilyen készítményt tartani és alkalmazásának – az egyébként nagyon egyszerű – módját megtanulni természetesen kizárólag orvosi javaslatra.

A lázcsillapítás helyes módját minden szülőnek tudni kell:

Ennek két módja:

  • Az ún. fizikai,
  • és a kémiai lázcsillapítás .

Nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást. A borogatás (mellkas vagy törzs) és a hűtőfürdő a meleg, lázas testről hőt von el, míg a lázcsillapító gyógyszer az agyban lévő hőközpont befolyásolásával csökkenti a testhőmérsékletet

Az egy éves kor előtt jelentkező lázgörcs esetében kb. 50% a valószínűsége annak, hogy a lázgörcs egy éven belül megismétlődik.

Az, hogy lázgörcsöt követően egy gyermek epilepsziássá váljon, szerencsére ritkán fordul elő!

A statisztikai adatok szerint ennek 1,5-6% a gyakorisága a mi földrészünkön. Az ilyen esetek döntő többségükben az elhúzódó, súlyos, ún. „komplikált lázgörcsös” esetekből kerülnek ki, s ebben már az örökletes tényezőknek is nagy szerepük van.

A legtöbb súlyosabb lázgörcsös állapotnak nincs maradandó következménye!

Ugyanakkor a hippokampusz un. „szklerózis”-a kétségkívül gyakrabban fordul elő olyan egyéneknél, akiknek elhúzódó lázgörcsük volt.

A lázgörcs szerepe a hippokampális szklerózisban, s így a halántéklebeny epilepszia kialakulásában manapság az epileptológia egyik legvitatottabb kérdése – Mindenesetre a lázgörcs megelőzése, ill. azonnali csillapítása feltétlenül indokolt!

596
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]